Mivel a polgári szertartás Óbudán volt, hogy a közelben legyünk, a fotózásra a Szentlélek téri templom előtti kis parkot néztük ki.

Azzal viszont nem számoltunk, hogy a gesztenyefákon madarak tanyáznak.
Az égi áldás hamarosan meg is érkezett és a vőlegény frissen vasalt, ropogós, hófehér inge bánta. Gyorsan elő az ásványvizes palack, mentsük, ami menthető. De mindhiába, az incidens nem múlt el nyomtalan, a fehér ingen folt esett és én szorgalmasan retusálgattam a fotókon…

De a megpróbáltatások itt még nem értek véget. A gyűrűk nem készültek el időben, így két „gyűrűnek látszó tárgy” (az anyagkönyvvezetőt idézve), azaz két ujjakra méretezett bilincs helyettesítette őket.

Ennek immár 2 éve, a bilincseket gyűrűkre cserélték azóta. Nemrég ünnepelte Judit és Oszi a második évfordulót.

Én mondtam, hogy szerencsét hoz az a madár.