Ich war eine Königin in Österreich. Azaz: Királynő voltam Ausztriában. Lássuk, hogyan is!

Amikor tavasszal meghívást kaptam az Afrika Festivalra, amelyet az ausztriai Mining nevű településen rendeznek meg, fogalmam sem volt, mire is számíthatok. Ráadásul duplán külföld: Ausztria is, Afrika is… afrikaiakkal fogok találkozni Ausztriában…
Mivel Marokkó lesz a díszvendég, a Marokkóban készült fotóimra vonatkozott a felkérés, amely a Szenegálban született szervezőtől, Ngoma Mbodji Diawartoulah-tól érkezett, aki Münchenben él. A fesztivál helyszíne igen közel van a német határhoz, így több fellépő is Németországból jött.

A valóság minden képzeletet felülmúlt. Minden ott töltött perc élmény volt. Nagyon szép szállodai szobát kaptam, ingyen étel-italt. Megkóstoltam szengáli, ugandai ételeket, amelyekkel ez idáig nem találkoztam. A szervezők hihetetlenül segítőkészek, a kiállítás látogatói kedvesek, érdeklődők voltak és nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal. Bizonyára ennek is köszönhetően évek óta rejtve levő német nyelvtudásom hamar előjött. És tényleg királynőnek éreztem magam.

Több ízben dolgoztam már külföldiek megbízásából és azóta is azon gondolkodom, mi az oka annak, hogy ők teljesen másképp állnak a munkához, a teljesítményhez. Külföldi megbízóimtól a munkámnak azt a fajta tiszteletét és megbecsülését kaptam meg, ami kis hazánkban ismeretlen. Ami itthon érezhető az ügyfél részéről, az az elégedettség, de ami a külföldiektől jön, az valahogy ennél több.

De térjünk vissza a háromnapos fesztiválhoz! A sokféle finom étel mellett afrikai ruhák, ékszerek, bőráruk, fűszerek, maszkok… tevegelés, gyerekprogramok, táncosok, dobosok, zenekarok, DJ-k és korántsem teljes a sor.
A fesztiválon több kint élő magyarral is találkoztam és persze magyar fellépők is voltak: a Chalaban zenekar – marokkói és magyar tagokkal. Ismeretségünk jó pár éves, többször fotóztam is őket.

A fesztivál helyszíne egy kastély – Schloss Mamling – parkja volt. A kastély nem múzeum, tíz évvel ezelőtti felújítása után lakásokat alakítottak ki benne. És a lakóknak – úgy tűnik – semmi kifogása az immár hat éve megrendezésre kerülő fesztivál ellen. Amúgy mindenfelé a külföldiekkel szembeni toleranciát tapasztaltam. Találkoztam olyan osztrák párral, akik örökbe fogadtak két etióp kislányt.

A kiállításom címe: Marokko – Land des Sonnenuntergangs. Magyarul: Marokkó – a naplementék földje. Marokkó arab neve Al Maghreb, aminek jelentése: a föld, ahol a nap lenyugszik. Innen a cím. A kiállításom helyszíne a Baobab Club volt. Ez a helyiség valaha a kastély melléképülete lehetett. Vaskos falak, méltóságteljes boltívek. Kopott állapotában is nemességet sugárzott. Ugyanebben a helyiségben esténként DJ-k keverték az afrikai zenét. Ennek pluszban örültem, mert így a fotóimat még többen látták.

Életemben először ezen a fesztiválon találkoztam Madagaszkáron született emberrel. Emlékszem, gyerekkoromban milyen kíváncsisággal néztem a tévében a Vivát Benyovszky c. filmsorozatot, a kalandos életű gróf történetét, akit királyukká választottak Madagaszkáron a bennszülöttek. Most pedig meghívásom van a szigetre Talike Gellè énekesnő jóvoltából.