A zalai lankák között nőttem föl. És később, bárhol is laktam, az mindig domb volt. Még a településrészek nevében is ott szerepel a domb vagy a hegy szó. Jelen esetben ez a Naphegy.

Igencsak meglepődtem, amikor az iskolában, a versben ezeket a sorokat olvastam: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja.” Van ember, aki nem szereti a tájnak efféle változatosságát: hegyek, völgyek, dombok, lankák?

A boltból hazamenet két dombon bicikliztünk föl, de amikor a szőlőbe mentünk… egyik kaptató a másik után, mély horhosok, és végül csodás kilátás a tetőről. Tiszta időben a Somló, a Ság-hegy, a sümegi vár is odalátszott.

Kisiskolásként hallottam azt is, hogy az alföldi gyerekek örülnek, ha van egy kis halmocska a falu szélén és arról télen lecsusszanhatnak a szánkójukkal. Mi meg valósággal száguldoztunk a TSZ-telep melletti dombon.

Petőfit csak felnőttként értettem meg. De ahhoz, hogy felfedezzük az Alföld szépségeit, nem árt, ha korán kelünk. A hajnali ködös puszta tényleg magával ragadó.

Nandafalva – hivatalosan Balástyai tanyák – Szegedtől 25-30 perc autóval. 2000-ben készült el az indiai és magyar építészeti elemeket ötvöző hindu templom. Érdekesség, hogy délben harangoznak is. Az itteni közösség a védák alaptanításait követi: egyszerű életmód, magas szintű gondolkodás. Rendszeresek a programok: jógahétvégék, tánctáborok, elvonulások. És lehet önkénteskedni, ahogy én is tettem.

A fotók miatt pedig 5-kor keltem.