Pár a tónál

Pár a tónál

Szeretem a szokatlan helyzeteket. És ez az esküvő minden tekintetben az volt. Kezdve azzal, hogy a szertartást csütörtöki napra tűzték ki. Folytatva azzal, hogy azon a szeptemberi csütörtökön zuhogott az eső, holott előtte és utána, a hét összes többi napján ragyogott...
A rocker házasodik

A rocker házasodik

Mivel a polgári szertartás Óbudán volt, hogy a közelben legyünk, a fotózásra a Szentlélek téri templom előtti kis parkot néztük ki. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a gesztenyefákon madarak tanyáznak. Az égi áldás hamarosan meg is érkezett és a vőlegény frissen...
Dunakanyari kaland

Dunakanyari kaland

Már régóta készültem egy hajókázásra a Dunakanyarba. Csendes szombat reggel, tiszta kék ég. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy délutánra változni fog. Három és fél óra út áll előttem, utazás vízen – alig vártam, hogy vízre szálljak. Buda, Pest, hidak, szigetek, kenusok,...
Szintkülönbség 0 méter

Szintkülönbség 0 méter

A zalai lankák között nőttem föl. És később, bárhol is laktam, az mindig domb volt. Még a településrészek nevében is ott szerepel a domb vagy a hegy szó. Jelen esetben ez a Naphegy. Igencsak meglepődtem, amikor az iskolában, a versben ezeket a sorokat olvastam: „Tán...
Amikor sírni jó

Amikor sírni jó

Esküvőt fotózni hálás dolog. Egyrészt azért, mert jó esetben egy életen át a fotóim idézik fel a pár számára a nagy napot. Látják majd gyerekek, unokák… Másrészt pedig – és főleg ezért – az ott megjelenő, felbukkanó, előtörő érzések miatt. A síráshoz általában a...